2016. december 27., kedd

I Am Michael

Az I Am Michael című filmben Franco egy valós személyt, Michael Glatzét alakítja, aki melegjogi aktivista volt, és látszólag boldogan élt a pasijával (Zachary Quinto), de egyszer csak megtagadta homoszexualitását és elvett feleségül egy nőt (Emma Roberts). 



A filmet január 27-én mutatják be az USA-ban, hazai premierről nem tudunk, pedig Franco, Quinto és Roberts mellett Daryl Hannah, Leslie Ann Warren és Avan Jogia is szerepel benne.

Forrás: Index
SPF: Franco mostanában csak meleg filmekben szerepel? :)

2016. december 26., hétfő

Geroge Michael

Ott voltam mindkét budapesti koncertjén, csudás volt.

Szerintem élete nagy részében nem volt boldog és egyedül volt.

De sokat hallgattam...

:(



2016. december 25., vasárnap

Öregkor, karácsony, Aleppó

Öregkor
Néztem a nénit az utcán, aki alig bírt járni, gyakorlatilag minden lépésénél majdnem összecsuklott. Vagy ott a rokonom, aki már a lakásból se tud kimozdulni. 
Ha majd egyszer meghalok és lesz alkalmam kérdezni, biztos az lesz az első, hogy mégis mi értelme az öregkornak (így)? A látásod megromlik, a hajad kihullik, a fogad szintén, az erődet elveszted, sportolni ritkábban és egyre kevésbé tudsz, aztán egyáltalán nem, összeaszódsz, a végére alig bírsz járni, fáj mindened, a barátaid elfogynak, sorra meghalnak, a családod is egyre gyakrabban látogat. Így nézve, semmi jó nincs benne. 
Talán mondhatnánk, hogy bölcs lesz az ember a végére, letisztul minden, okosabban élsz, de ez se feltétlenül igaz, mert jön a demencia, meg a Parkinson, vagy az Alzheimer és a barátaik...  

Karácsony
Tényleg van olyan, akinek nincs se anyja, se apja, se testvére, se párja. Nem is egy. Na, úgy tényleg nagyon szar lehet. Tökegyedül.
Szóval mindenki becsülje meg azt, amije, akije van.

Aleppó
Remek lehet visszafoglalni egy szarrábombázott várost. De a város még hagyján, azok az életek, amik ottmaradtak, azok a sorsok, amiket tönkretett a 4 éves háború. Az egész annyira elkeserítő. 
Mondjuk a karácsonyi vásárban ottmaradt élet is egy teljesen abszurd halál. Ezek az agyhalott terroristák is minek vannak?! Mit érdemel az az apa, aki öngyilkos merénylőt csinál a 9 éves kislányából Damaszkuszban?! És lehetne sorolni... 

2016. december 21., szerda

Zenész hírek hazánkból 90. - A homoszexualitás megelőzése – Útmutató a szülőknek c. könyv

A melegség 1973 óta hivatalosan sem betegség, az amerikai Nicolosi házaspár mégis heteróvá nevelné a melegeket. Eredetileg 2002-es A homoszexualitás megelőzése című könyvüket a magyar katolikus egyház hazánk egyik legnevesebb pszichiátriaprofesszorának támogatásával most mégis kiadta.

A homoszexualitás megelőzése„Isten nem teremtett homoszexuális embereket. Mindannyian heteroszexuálisnak vagyunk teremtve. Mi azt gondoljuk, hogy minden ember heteroszexuális, néhányunknak azonban a homoszexualitás problémájával kell megküzdeniük. (…) A hímvessző a férfiasság legfontosabb jelképe, mely félreérthetetlenül jelzi, hogy a férfi és a nő különbözik egymástól. Ha a fiúnak nem sikerül birtokba vennie saját péniszét, akkor olyan felnőtt lesz belőle, aki más férfiak péniszétől lesz elbűvölve. Egyetlen olyan esetet sem ismerünk, ahol a nem kívánt homoszexuális érzéseivel viaskodó férfi ne idegenedett volna el a többi férfitól vagy a férfi világtól, vagy ne sebződött volna meg a velük való kapcsolatában.”

Még hosszan lehetne idézni a hasonló hangzatos kijelentéseket az amerikai Nicolosi házaspár A homoszexualitás megelőzése – Útmutató a szülőknek című kötetéből, amely valami olyasmit akar előadni, hogy később meleg lesz, akivel gyerekkorában nem focizott eleget az apja. A Nicolosi-könyv néhány hete a Szent István Társulatnál, a Magyar Katolikus Egyház hivatalos könyvkiadójánál, két Ferenc pápa-monográfia és gyerekeknek szóló képes Biblia közt jelent meg.

Átrágtuk magunkat közel 200 oldalnyi nettó aljas, a nemi identitás (nőnek vagy férfinak vallom-e magam) és a szexuális orientáció (ki vonz: a nők vagy a férfiak) fogalmát összemosó homofób uszításon, és elhatároztuk, utánajárunk, mégis mi történhetett, és kinek álhatott érdekében elhinteni még néhány egységnyi kirekesztő gondolatot az amúgy is ezerfelé osztott magyar társadalomban? Nem is beszélve a szülőkről, akiknek eleve bűntudata van, mikor kiderül, hogy meleg lett a gyerekük? Egyáltalán, hogy tarthat ott bárki 2016-ban, hogy a melegek átnevelésére, „gyógyítására” próbál buzdítani?

1973 óta hivatalosan egy meleg sem beteg

Első körben a Szent István Társulatot kerestük meg. Semmi támadás, csupa udvariasság és neutrális érdeklődés, amivel a kiadóhoz fordultunk, de egyből kaptuk a riposztot az éppen elért kereskedelmi igazgatótól: „tudtuk, hogy a könyv miatt jönnek majd a felháborodott kommentek”. Végül egy rövid, ám annál kellemetlenebb beszélgetés után abban maradtunk, keressük a kiadó főszerkesztőjét, Farkas Olivért, illetve a könyvet szakmailag lektoráló Tringer Lászlót. Farkas Olivérnek hiába küldtünk kétszer is levelet néhány hete: azóta sem méltatta válaszra a könyv céljaival és megjelenési körülményeivel kapcsolatos kérdéseinket. Mikor pedig a kiadó hivatalos telefonszámán kerestük munkaidőben, mint kollégái mondták, egyszer sem „volt bent”.

Azonban még mielőtt a Semmelweis Egyetem oktatójához, Tringer professzor úrhoz érünk, akit sokan a mai magyar pszichiátria nemzetközi szakmai színtereken is elismert ikonjának tartanak, hadd meséljek el egy tanulságos történetet. Míg a kiadót üldöztük, kiderült, hogy a könyv nem csupán bennünket rázott meg, hanem a magyar pszichológusok egy jelentős részét is feldühítette. Ritter Andrea klinikai szakpszichológus, a Melegek című tanulmánykötet szerzője, egyben a Magyar Pszichológia Társaság LMBTQ-szekciójának alapító elnöke elárulta, ők már jó ideje ismerik Nicolisiékat, és próbálnak is küzdeni az általuk terjesztett téveszmék ellen.

Forrás és folytatás: HVG
SPF: Istenem, van baj... Amúgy most akciós... :)

2016. december 20., kedd

Gyerekkorom kedvenc sorozata

Tejóég, újra adják a Szívtipró gimit, aminek irtó béna a címe, de annál jobb sorozat. (Kivételesen nem a fordítás béna, az eredeti címe is ez.) De nagyon szerettem... :) Kár, hogy csak munkaidőben adják.


2016. december 19., hétfő

Zenész hírek a nagyvilágból 235. - Homofób énekek miatt büntetett a FIFA

A FIFA hétfői döntése szerint a Copa América-címvédő chilei csapatnak a szurkolók homofób énekei miatt a Santiagóban lévő Estadio Nacionaltól távol kell játszania a Paraguay és az Ecuador elleni világbajnoki selejtezőit tavasszal.

Korábban ugyanilyen okok miatt szankcionálták a chilei válogatottat, amely Bolíviát sem fogadhatta a fővárosban, és a Venezuela elleni, márciusi mérkőzésnek is más helyszínt kell keresnie.

A chilei szövetség korábban 70 ezer eurós, hétfőn pedig újabb 30 ezer eurós pénzbüntetést kapott.

A homofób lelátói rigmusok mélyen beleivódtak a dél-amerikai szurkolói kultúrába, de a futballszövetségek fegyelmi testületei egészen a közelmúltig figyelmen kívül hagyták.

Forrás: Origo
SPF: úgy tűnik valami változik, de szerintem még legalább 10 éve a változás.

2016. december 12., hétfő

Lélek

Az egyik, ami megrendített, az a bálvárosi gimnazista, akit 1 nap alatt elvitt a fertőző agyhártyagyulladás. Kedden rosszul lett, szerdán meghalt. Belegondoltam, hogy ott ül mellettem az iskolapadban a barátom, és holnap már nem jön többé. A testvér várja haza, a család is. És mindez pár sarokkal arrébb. Minden nap eszembe jut ma is.

A másik, ami csak ledöbbentett, amikor a céges buliból éjjel 1-kor kilépve egy meleg pár ment el közvetlen mellettem - kézen fogva. Kissé részegen majdnem odamentem hozzájuk, hogy de cukik vagytok... Meg  de jó nektek.

Más nem volt, csak munka és munka.

Meg egy csöpp lélek.

2016. december 1., csütörtök

Fiúk ketten

80 perc improvizáció egy meleg párkapcsolatra

Két férfi. Szeretik egymást, együtt élnek. Átlagos hétköznap estének néznének elébe, de a nézők ötlete alapján érkezik egy hír, ami próbára teszi a párkapcsolatukat. Így az este hirtelen különlegessé válik. Félelmek, vágyak, titkos gondolatok kerülnek napvilágra, amivel párként és egyénként is meg kell küzdeniük. És a vége? Az impróban és egy párkapcsolatban bármi megtörténhet.

Játszók: Bódy Gergő és Rada Bálint


Forrás: Port, Momentán Társulat
SPF: na, erről lemaradtam, pedig érdekelt volna. Sajnos máskor nem játsszák idén.

2016. november 29., kedd

Petrekovits Marci története

Miután 18 évesen elmondta otthon, hogy meleg, kitagadták, elhagyta a szülői házat és volt, hogy télen egy kietlen tanyán kikészített kecskebőrök között fürdött egy szerszámraktárban, miközben a családja darabokra hullott. Aztán küzdött. Petrekovits Marcit ma már egész családja támogatja, ő maga pedig 24 évesen sikeres vállalkozást vezet.


Általános iskola után a kisváros egyházi iskolájába íratták be a fiút. A vallásos gimnázium nem volt kellemes közeg, egyedül az osztályfőnök és a társaság tette elviselhetővé. A morális szabályok is szigorúak voltak: Marci egyszer azért kapott igazgatói intőt, mert a bálon csókolózott a barátnőjével. Ekkor még ugyanis volt barátnője – de a fiúk is érdekelték. A szexualitás besorolása viszont nem. Sosem tette fel magában a kérdést, hogy meleg-e vagy sem, mert nem érezte szükségét.

Aztán jött a fordulópont. Egy pécsi osztálykiránduláson összejött osztálytársával és azt érezte, szerelmes. „Nekem a melegség kicsit választás volt. Ugyanúgy boldog életet tudnék élni egy heteroszexuális kapcsolatban. Csak az olyan lenne, mint mikor hajtasz fel az autópályára, eléred a haladási sebességet, de négyesből nem tudsz felkapcsolni ötösre. Pörgeted a kocsit, halad is, de valószínűleg le fog égni a motor. Ötössel pedig tudnál kényelmesen haladni. Nálam a melegség az ötös.”

„Ha egy fának van egy beteg ága, azt le kell vágni”

Néhány éve meghalt Marci anyai nagymamája, aki összetartotta a családot: „Ha láttad A keresztapát, el tudod képzelni ugyanazt a figurát nőben, akit ő képviselt. Mindig ő hozta össze a családot, mindenki hozzá ment, ha baja volt.” De az élet ment tovább. Marci októberben, a születésnapján barátait beavatta tervébe, hogy elmondja a szüleinek, mi a helyzet. Mindenki támogatta. „Fel sem merülhet az, hogy ez probléma lehet.”

Lett belőle probléma. És mint később rájött, az időzítés sem volt megfelelő.

Marci színt vallott nővéreinek és anyjának. Kisebbik nővére kiborult és nem volt hajlandó tudomást venni a hírről. Nagyobbik nővére és anyjuk pedig összefogtak ellene. Elkezdődött két hét káosz: „Volt, hogy ültem a szobámban, bejött anyám sírva, és elmondta, hogy ha egy fának van egy beteg ága, azt le kell vágni. Innen indultunk. Elhangzott, hogy én nem vagyok a te gyereked, nem vagy az én fiam... A nagyobbik nővérem kijelentette, hogy soha többé nem akar látni, és az ő gyerekét biztos nem fogom a kezembe venni.”

Apjának senki nem mondott semmit – a férfi pedig nem is kérdezett. Sose volt szokása. Holott a helyzet otthon borzalmas volt: „Minden este sírás, lelki terror…  A nővéreim pedig elérkeztek arra a pontra, hogy levegőnek néztek és nem foglalkoztak velem.”

„Ezt a buzit neveljük át heteróvá”

A vitákon felül szépen lassan elkezdett érlelődni az elhatározás, hogy a fiút rendbe kell tenni. A pszichológusok nem segítettek. Más megoldás után nézett a család. Egy szerda este Marcit berakták az autóba és elmondták neki, hogy meg sem fognak állni egy távoli város másik vallásos iskolájáig. De Marci ott nemet mondott az igazgatónak.

Az osztályfőnök ekkor már tudta a megoldást: a fiú elmúlt 18, már a maga ura. Mikor az igazgató hívatta, hogy kész átadni Marcit a másik gimnáziumnak, előtte a fiúval a pap elolvastatta az oktatási törvényt és felkészítette arra, hogyan is kell beszélgetni az igazgatóval. A paptanár volt ekkoriban Marci és párja legfőbb támasza: „Elmondása szerint sok álmatlan éjszakát okozott ez neki, mert mindkettőnket nagyon szeretett, és ezt össze kellett egyeztetni a vallásával.”

Marci előtt anyja három utat nyitott meg: vagy elmegy másik gimnáziumba, vagy Erdélybe egy bányába, vagy azt csinál, amit akar. „Anyám és a nővéreim csapatot alkottak, hogy ezt a buzit neveljük át heteróvá.”

Végül Marci döntött. Egyik nap összepakolt és elment otthonról.

Forrás és folytatás: HVG, Kép: Sáfár Krisztián
SPF: érdemes elolvasni. Azért ez kemény lehetett...

2016. november 28., hétfő

Holnap tali

Hétfőn indul a közmédia első websorozata, mely egy gimnázium életét mutatja be.
Radnai Márk rendező a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a websorozat a gyakorlatban azt jelenti, hogy a részeket nem a televízióban, hanem interneten lehet látni. Ennek több előnye van: bármikor vissza lehet nézni, és ez a platform közelebb áll a fiatalokhoz.

Egy ugyanolyan értékű és minőségű sorozatról van szó, mintha televízióban néznénk, csak ezt az interneten lehet elérni – ismételte meg.
A sorozat címe: Holnap tali! Egy ifjúsági sorozatról beszélünk, a 12-18 éves korosztályt célozták meg, melynek egyébként nagyon kevés tartalmat készítenek az interneten.

Fontos, hogy nem véleményt formálunk róluk, hanem az ő nyelvükön beszélünk. Aki nem ebbe a korosztályba tartozik, annak is izgalmas lehet, hogy betekintést nyerhet, milyen az új generációnak az élete – fogalmazott a rendező.
Elmondta azt is, hogy az érettségiző diákoknál kissé idősebb színészeket szerepeltetnek. Olyanokat, akiknek kellően erős az egyéniségük ahhoz, hogy több évadon keresztül is lehessen őket nézni.

Forrás: hirado.hu, videó
SPF: csak azt tudnám mondani, hogy az én időmben ilyen se volt, de az én időmben annyira régimódi, hogy inkább nem mondom. :D Csak egy promót láttam, de az Aranyélet azért sokkal jobb(an motivál). :)

2016. november 25., péntek

Férfi öltözők

Megfordultam már párban, kondizás és egyéb sportok miatt, és most is járok 2-3 helyre, de sose szerettem azt a fajta (hetero) arcoskodást, ami ezeket jellemzi. Minden második szó bazdmeg geci kurva ribanc. A kedvencem a mennyit ittam múltkor, amikor kiderül, hogy ki a nagyobb király, általában aki a legtöbbet itta és nem tudott magáról. Ráadásul közben megdugott még 3 lányt. Majd jön az én 4-et! Hogyne. Ami igazán vicces, hogy ez korral se változik. Van egy hely, ahol a papák (50+) még most is kb. ezt tolják. Persze, a valósában meg mindenki papucs (ez a normális amúgy), megy haza az asszonyhoz. Van, aki ezért is kap, de attól, aki ugyanúgy hazamegy az asszonyhoz. Tehát semmi értelme. :) Csak akkor meg minek az egész színház?! Annyira vicces, amikor az egyik papa oltja a másikat (az csak 40+), hogy nézd már, a Józsi leborotválta a faszát... Hát, komolyan, na. :) Ezt nézed?! Fújbuzik. A 20 évesekről meg ne is beszéljünk, édes, jó, Istenem... Mondjuk ott legalább van valami látnivaló, ami vigasztal. :) 
Na, de nem általánosítok (annyira), vannak azért normális arcok/brigádok is. 

2016. november 23., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 234. - Szabadság Érdemérem Ellen DeGeneres-nek is

Barack Obama amerikai elnök utoljára osztotta ki a Szabadság Érdemérmet, a legmagasabb amerikai kitüntetést. Az elnök Oscar-díjas filmcsillagokat, legendás kosárlabdabajnokokat, művészeket, üzletembereket és más közszereplőket tüntetett ki. A díjazottak között van Tom Hanks, Michael Jordan, Bill Gates és a húsz éve coming outoló Ellen DeGeneres humorista, tévés is, akit éppen ezen lépése miatt is méltatott Obama. Amerikai elnök korábban ennyi érdemérmet nem osztott ki, a kitüntetettek közül sokan a megválasztott Donald Trump ellen szólaltak fel az elnökválasztás előtt.

„Ahogyan Ellen mondaná »Mindannyian egy tortilla chipset akarunk, ami a guacamole súlyát támogatja.« Aminek számomra semmi értelme nincs. De megakartam törni a hangulatot, mert már elszorult a torkom” – mondta Obama meghatódva, amikor Ellen DeGeneres kitüntetését vezette fel. DeGeneres egy tévés műsorvezető és humorista, aki 20 évvel ezelőtt az első közszereplők között vállalta fel, hogy leszbikus.„Mindenki, aki a színpadon van egy erős, személyes módon érintett meg engem” – mondta Obama az ünnepség végén. „Ezek az emberek segítettek nekem azzá válni, aki vagyok és gondolkodni az elnökségemről.”


Forrás: Mandiner, Guardian
SPF: a politikája biztos vitatható, de Trumpot elnézve, ez a fajta úriemberség biztos hiányozni fog.

2016. november 18., péntek

Zenész hírek hazánkból 89. - Válaszolt a Lipóti, miért volt homofóbnak tűnő hirdetés az egyik pékségük ablakán

A melegházasság EU-szerte való tiltására gyűjtöttek aláírást, most a 24.hu kérdésére reagálva kiderült, lesz-e következménye.

Mi is beszámoltunk arról csütörtökön, hogy az egyik második kerületi Lipóti Pékség ablakára olyan aláírásgyűjtési kezdeményezést ragasztottak ki, amelyben melegellenes, téves információkkal megspékelt felhívással próbálják elérni az egy férfi, egy nő házasság-fogalom EU-ban való kizárólagos elfogadását.

Csakhogy az Európai Unió több tagállamában legalizálták a melegházasságokat, vagyis az azonos nemű házaspárokat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a heteroszexuális párokat. Legális az azonos neműek házassága az EU-országok közül egyebek mellett Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Svédországban, sőt, egy ideje már Franciaországban, valamint a Brexitre készülő Nagy-Britanniában is. Ennek fényében nehéz értelmezni azt a mondatrészt, „hogy az EU házasság-fogalma a minden tagállamban elfogadott definíció legyen”.

A 24.hu megkérdezte a Lipótit, tudnak-e az esetről, mit szólnak hozzá és lesz-e következménye. Ők egy hivatalos levéllel válaszoltak:
"Mi, mint franchise átadó a szóban forgó felhívás Lipóti Pékség mintaboltban történő kihelyezéséről nem tudtunk, és nem is járultunk hozzá. A felhívás tartalmát magunk is bejelentés alapján ismertük meg. Az aláírásra való felszólítás dolgozói kezdeményezés volt, amint az tudomásunkra jutott, mind szóban, mind írásban felszólítottuk a mintabolt tulajdonosát, partnerünket, hogy távolítsa el a felhívást a mintabolt kirakatából.
Ezúton szeretnénk elnézést kéri mindazoktól, akiket a szóban forgó felhívás valamilyen módon megsértett, annak ellenére, hogy a felhívás kihelyezéséről mi, mint központ nem tudtunk.
A mi szakmánk a minőségi élelmiszerkészítés, állásfoglalásunkat kizárólag ezzel kapcsolatban nyilvánítjuk ki, mással kapcsolatban nem, mert egyéb témában nem tartjuk magunkat illetékesnek."
Forrás: HVG
SPF: ez legalább korrekt.

2016. november 14., hétfő

Trump és a melegek, Vona és a...

Az LGBTQI-közösségről azt mondta, hogy a republikánus konvención is külön kiemelte és támogatta őket. Lényegtelennek nevezte, hogy ő maga támogatja-e a melegházasságot, mivel a legfelsőbb bíróság már egyértelmű állást foglalt a kérdésben, amikor legalizálta azt.

Forrás: Index

A TV2 egy korábban „minőségi” kosztümös melegpornót készítő, amúgy vállaltan gyurcsányista múltú, össze-vissza beszélő transzvesztitát hív segítségül, hogy kimondja: Vona Gábor őszinteségével problémák vannak.

A meleg Vonával kapcsolatos sejtetést – magán a pártelnökön kívül – az a Nagy Ervin is kikérte magának, aki 2001 és 2003 között vele együtt építette a Jobbikot, de később szakított a párttal, és ma már erős szavakkal gyepálja őket a Magyar Hírlapban. Nagy ezt írta Facebook-oldalára: »Vona nem meleg… Terry Black értékelhetetlen! Nekem más gondom van a Jobbikkal, illetve inkább a politikájával.«

Forrás: Mandiner

SPF: én már nem tudom hova halad ez a világ...

2016. november 13., vasárnap

Homofób szélsőjobboldaliak rejtőzködő, titkos élete

A nyugat-európai szélsőjobboldali mozgalmak és pártok soraiban több példa volt már arra, hogy egy homofób politikusról kiderül, hogy meleg, de Kelet-Európában is volt már egy meglehetősen furcsa eset. Így az, amit Vona Gáborról mondott Terry Black csütörtökön, a TV2 Tények című hírműsorának nyilatkozva - vagyis, hogy meleg partikra járt, miközben homofób megjegyzéseket tett - nem egyedi a szélsőjobboldalon. Vona Gábor egyébként tagadta Terry Black állításait, azt mondta, hogy ő egy büszke heteroszexuális.

Forrás: Origo
SPF: mondjuk Vonáról nem először mondják, de valahogy még mindig nem került elő egy fél kép se, nem úgy, mint Haiderről korábban. Terry Black meg azért nem a hitelesség bástyája.

2016. november 9., szerda

Meleg a gyerekem-mit tegyek? - LMBT útmutató szülőknek

"Anya, apa! Beszélni szeretnék veletek" - sok szülő számára vészjósló ez a mondat... És vajon mit szólnak, ha a gyerekük azzal folytatja: a saját neméhez vonzódik? 

Mit (nem) érdemes tenni ilyen helyzetben? Mivel segíthetünk? Ebben mutat irányt Lászlóffy Julianna, pszichológus, akiknek szakterülete az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) témakör. 

Forrás és folytatás: Lelkizóna

2016. november 7., hétfő

2016. november 5., szombat

Franco Noriega


Forrás: Dan Callister, Telegraph

Khm, nem csúnya...
Annyira vicces, amikor a leszbikus Ellen is kész van tőle. :)
Ennél már csak az viccesebb, hogy én is ilyeneket nézek. :)

2016. november 3., csütörtök

Szűrés

Időnként el kell menni, még akkor is, ha tudom, hogy elvileg nem lehet semmi, de jobb tudni a tutit. A mostanin volt egy meglepő: nagyon sokan voltak, folyamatosan jöttek az emberek. Főleg fiatal srácok. Egy-két nagyon fiatal. Beszélgettem is a végtelenül kedves intéző sráccal, aki nem orvos, de mindenes, és mondta, hogy néha ő is meglepődik, hogy hány éves "kölykök" jönnek be... Azért ez durva. Bár ma már lehet ez is normális, én nem tudom mi folyik itt. Vagyis nem akarom tudni. Amúgy mondta, hogy kb. 100-ból egy pozitív. Kérdeztem, hogy a hónapban volt-e már, ebben a pár napban nem, de októberben kettő is. Nem omolnak össze ott, helyben, de eltelik néhány hónap és akkor üt be a dolog, amikor már letisztult a kép. De abban is segítenek, utógondozás. Azért ez kemény. Nem is értem, mi vezérli, hogy ezt csinálja nap mint nap. Jó, nyilván a segítség nyújtása. Ez nagyon derék. Az a várakozás viszont tényleg irtó szar...

 

2016. október 28., péntek

Zenész hírek a nagyvilágból 233. - Az angol szurkolók 82%-ának nem lenne baja a meleg focistákkal

A BBC közvélemény-kutatása szerint az angol szurkolók 82 százalékának az égegyadta világon semmi baja nem lenne a melegségüket nyíltan felvállaló labdarúgókkal. Mindössze 8 százalék azok aránya, akik képtelenek lennének kezelni a hírt, ha pedig az általuk szeretett klubnál történne ilyen, nem néznék többet csapatuk mérkőzését.

A közvéleménykutatás apropóját az angol szövetség (FA) vezetője, Greg Clark adta, aki nemrég parlamenti képviselőkkel beszélgetve azt mondta, hogy óvatosságra intené a "coming out"-on gondolkozó labdarúgókat, mert a jelentős zaklatásnak lennének kitéve a közönség részéről.
Clarke elmondta, személy szerint is szégyelli magát, hogy a meleg játékosoknak továbbra is ilyesmitől kell tartania, és megígérte, hogy ki fogják irtani a homofóbiát az angol futballból. 

Egy másik, internetes kutatás szerint a futballszurkolók 50%-a hallott már homofób sértéseket a lelátón, 71% szerint pedig a kluboknak többet kellene tenni a témával kapcsolatos ismeretterjesztés és oktatás terén.

Chris Sutton, volt angol válogatott játékos szerint Greg Clarke a könnyebbik utat választja, amikor engedi, hogy "8% ősember diktáljon neki". Sutton szerint a munkahelyen, azaz a klubnál semmi gondja nem lenne egy melegségét nyíltan felvállaló labdarúgónak, a többieknek a szeme sem rebbenne, ám ezt a bizonyos 8 százalékot nem lenne szabad beengedni a stadionokba. "Amíg ez nem történik meg, ők a győztek."

Simone Pound, aki professzionális játékosok szervezetének (PFA) egyenlőséggel és sokszínűséggel foglalkozó részlegét vezeti, elmondta, hogy az elmúlt 15 évben valóban jelentős változások történtek a kérdésben, mind a kultúra, mind az melegek elfogadása terén. Pound szerint egyetlen csoportot sem lehet kifejezetten okolni azért, hogy még mindig nincs másságát nyíltan felvállaló labdarúgó az angol bajnokságban. "A másság felvállalása egy folyamat eredménye, egy személyes döntés, amihez mindenkinek magának kell eljutnia. A PFA továbbra is küzdeni fog a homofóbia ellen, mindaddig amíg egy játékos nem vállalja fel nyíltan másságát, sőt azután is."

Más, Angliában népszerű sportágakban, például a rögbiben már több angol játékos is nyíltan felvállalta melegségét. Az úttörő szerepet játszó, elsőként "coming out"-oló Keegan Hirst saját tapasztalatáról azt mondta, hogy "Könnyű lett volna ezért kigúnyolni, de senki sem tette, ami sokat jelent nekem."

Forrás: Index
SPF: lassan de biztosan eljön az idő, amikor ez nem lesz gond.

2016. október 25., kedd

Zenész hírek a nagyvilágból 232. - A legbefolyásosabb meleg cégvezetők

A világ 11. legbefolyásosabb LMBT üzleti vezetője lett a Financial Times összeállításában Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója. A magyar startup-etalonnak számító Prezi alapítója ráadásul az első kelet-európai a listán. A cég közleménye szerint „Árvai Péter az egyetlen nyíltan meleg magyar cégvezető, aki a személyes történetével bátorítást és inspirációt adott a magyar és európai meleg közösségnek, illetve azt is, hogy társalapítóként részt vett a Nyitottak vagyunk kezdeményezés elindításában a sokszínűbb, nyitottabb munkahelyekért, közösségekért”.

A Financial Times listáját amúgy Gigi Chao, a hongkongi Cheuk Nang Holdings nevű ingatlanfejlesztő cég igazgatóságának alelnöke vezeti, aki a lap szerint Ázsia egyik legbefolyásosabb nyíltan leszbikus közszereplője. Ezzel nem lehet annyira megbarátkozva Chao édesapja, a milliárdos Cecil Chao, aki 2014-ben több mint 120 millió dollárt ígért annak a férfinak, aki rá bírja venni 37 éves lányát, hogy menjen hozzá. 

A listán amúgy Árvai és Chao mellett szerepel még az Airbnb marketingvezetője, a JPMorgan vezető jogásza és a Facebook alelnöke is. 

Top 100 LGBT Executives
1. Gigi Chao executive vice-chairman, Cheuk Nang Holdings Limited
2. Inga Beale chief executive, Lloyd's of London
3. Alan Joyce chief executive, Qantas
4. Martine Rothblatt chief executive, United Therapeutics Corporation
5. Stacey Friedman general counsel, JPMorgan
6. David Furnish chief executive, Rocket Entertainment Group
7. Jonathan Mildenhall chief marketing officer, Airbnb
8. Liz Bingham partner, EY
9. Mary Portas executive creative director, Portas Agency
10. Louis Vega chief of staff, office of the chairman and chief executive, Dow Chemical Company
11. Peter Arvai chief executive, Prezi

Forrás: Index, Financial Times
SPF: hm, már ilyen is van?!

2016. október 24., hétfő

Cohen

A norvég nő majdnem egyidős volt Cohennel, de vele kevésbé volt megengedő a kor: Cohent Marianne egy közeli barátja értesítette idén nyáron, hogy az egykori múzsa rákos, noha erről ő sosem beszélt az énekesnek – írja a New Yorker egy olyan cikkben, aminél megindítóbb és szebb írásművet nemigen lehetett találni mostanában a sajtóban. Cohen pedig azonnal újra írt Marianne-nak. 
„Nos, Marianne, eljött az idő, amikor már olyan öregek vagyunk, hogy a testünk lassan széthullik. Azt hiszem, nagyon hamar követni foglak én is. Tudd, hogy olyan közel jövök mögötted, hogy ha kinyújtod a karodat, elérhetsz.”

És a levél még éppen elérte Marianne-t, még tudott miatta mosolyogni, még ki tudta nyújtani a karját, amikor odaért a szövegben az, aki felolvasta az utolsó éber órái egyikén a levelet. A norvég barát megírta mindezt Cohennek, és azt is, hogy a legvégén, amikor Marianne légzése már egészen lelassult, a Bird on a Wire-t dúdolta neki, a búcsú előtt, ami egyszer, majdnem fél évszázada, már elhangzott: So Long, Marianne.

Forrás: Index
SPF: ez annyira szép, hogy még mindig nem tudtam betelni vele...

2016. október 23., vasárnap

A néma tüntetés

1957. október 23-án a forradalom egyéves évfordulóján egy fővárosi iskola diákjai, dacolva az országos félelemmel, egyértelmű tiltakozással foglaltak állást 1956 eszméi mellett. A Toldy Gimnáziumban történt néma tüntetés az ellenállás példátlan megnyilatkozása volt. Az osztály történelem tanárát Antall Józsefet 1959. október 23-án elbocsátották állásából. 


Forrás: mediaklikkmediatanacs

2016. október 21., péntek

2016. október 16., vasárnap

2016. október 15., szombat

Szerencsés vagy

Amikor elkezdesz beszélni egy távoli, muzulmán országban élő meleg fiúval, aki elmondja, hogy senki nem tud a melegségéről, hogy senkivel nem tud róla beszélni, hogy néha belegondol, hogy mi lenne, ha kiderülne, és az akkora szégyen lenne a családja számára, hogy akkor inkább off, hogy a testvérének se mondhatja el, hogy nem talál helyi melegeket, hogy kívánja az érintést, a csókot, hogy semmi pénzért dolgozik, ami leginkább megy a csóró családnak, hogy néha feladná, de az álma, hogy más országba költözzön, leginkább Európába vagy Amerikába, hogy békében éljen úgy, ahogy ő szeretné, már-már segélykérően kéri, hogy ebben help, akkor azt érzed, hogy szerencsés vagy...

2016. október 10., hétfő

Igazából lenézem azokat...

- akik rokkankhelyre kártya nélkül állnak be
- akik a kutyájuk után nem szedik össze a szart
- akik illegálisan raknak le sittet, egyebet az utcán
- akik dohányoznak tiltott helyeken is
- akik a csikket a földre dobják
- akik képtelenek a szelektív hulladékgyűjtésre
- akik nem használják az irányjelzőt
- akik szemetelnek az utcán
- akik menet közben kidobják a kocsiból a szemetet
- stb.

2016. október 9., vasárnap

Kéz a kézben

A katalán Sport csütörtökön tovább fokozta a kedélyeket, miután közzétett egy nyáron készült közös képet a két labdarúgóról. A fotón New Yorkban sétálnak, kéz a kézben.



Forrás: Origo
SPF: Remélem majd jól alakulnak a dolgaik. :) Mert eddig nem igazán...

2016. október 6., csütörtök

Gyermek, otthon

Azért ez a legújabb gyerekmolesztálási ügy nagyon durva. 26 éven át senki nem tett semmit. Vajon hány gyereket rontott meg és tett tönkre egy életen át?! A másik helyen meg teherbe is ejtettek egy lányt... 
Mégis mi van itt? 
A legelesettebbeket, leggyengébbeket, legkisebbeket tették és teszik áldozattá...
Azért azok a szülők is, akik lemondanak a gyermekükről...
Hát, ez az egész ezer kérdést vet fel.
De leginkább végtelenül szomorú.

2016. október 5., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 231. - IKEA-bútorok közt összebújó meleg párral lázad Oroszország




Tízszer annyi szavazatot gyűjtött össze egy meleg pár az IKEA oroszországi címlap-versenyén, mint a jelenlegi második helyezett - szúrta ki a Humen Magazin. A bútoráruház ugyanis minden évben versenyt hirdet: a nevezőknek úgy kell fotózkodniuk egy IKEA-szobában, ahogyan az a katalógus címlapján is szerepel. A verseny jelen állását nehéz nem a középkort idéző, kőkeményen homofób oroszországi törvényi környezet elleni demonstrációként felfogni. A törvények miatt egyébként már maga az IKEA is majdnem bajba került: hogy ne legyen így, inkább visszavonták az orosz piacról egy katalógusukat, amelynek egyik oldalán egy azonos nemű pár is szerepelt - írja a Humen.

Forrás: Index, Humen

2016. október 3., hétfő

2016. szeptember 28., szerda

King Cobra


Októberben mutatják be a King Cobra című filmet, mely a kétezres évek elejének megtörtént esetét dolgozza fel, melyben két melegpornó-mogul gyilkosságig fajuló küzdelmet vív az iparág ifjú csillagáért, Brent Corriganért. Itt az előzetes a filmhez.
Justin Kelly filmjében Garrett Clayton játssza Corrigant (valódi nevén Sean Paul Lockhart), de szerepel még Keegan Allen, Alicia Silverstone és Molly Ringwald is. 

Az előzetes alapján a King Cobra a Boogie Nights meleg és erőszakosabb verziója lehet. És hogy nálunk is bemutatják-e? Nem úgy tűnik, egyelőre Amerikában is csak limitált forgalmazába kerül október 21-én.

Forrás: Index
SPF: Hű. Amúgy ki nem szerette Brent Corrigant? :D

2016. szeptember 25., vasárnap

A migránsok már a boltban vannak!

A minap egy migráns volt a pénztáros a közeli - német multihoz tartozó - boltban. Töri a magyart, de megértette magát. Kedves, normális volt. Nem tudom honnan jött, de valahonnan keletről. Látszott, hogy egy kicsit összesúgnak az emberek, de nem volt semmi beszólás. 
Nyilván azért vették fel, mert itt, vagy a határon túlon született magyar már nem nagyon ül be pénztárosnak annyi pénzért. Ismertek a kereskedelmi dolgozók hiányáról szóló problémák ugyebár.
Semmi változás nincs abban, ami történik, 1. nyilván nem minden migráns terrorista, 2. nyilvánvalóan valami nem működik az integrációban. 
Számomra a legnagyobb talány továbbra is a kisérő nélküli kiskorú. Azt hogy?! Na őket nem kellene az út szélén hagyni, nem? Mint jó keresztény ugyebár.
Ez a kampány (nem csak a plakát, hanem a gépezet) rémes. Nem is akarok vele foglalkozni.
Mindenki csak a saját politikai céljaira  használja fel ezt a problémát, és nagyon kevesen dolgoznak azon, hogy tényleg legyen valami normális megoldás. Egyik szélsőséggel se tudok mit kezdeni.

Mindeközben Svájcban továbbra is mindenről (!) népszavaznak. 

2016. szeptember 18., vasárnap

Zenész hírek a nagyvilágból 230. - Bejegyzett élettársi kapcsolat Rómában

Hivatalosan is összekötötte az életét két férfi az olasz fővárosban. Olaszországban idén júniusban fogadtak el törvényt, mely engedélyezi, hogy az azonos neműek között is lehessen bejegyzett élettársi kapcsolat. Virginia Raggi, Róma polgármestere látva a két férfi meghatódottságát úgy fogalmazott: fontos nap ez a mai, egy új pár született és egy új család.

Francisco Raffaele Villarusso így nyilatkozott:
– Már eldöntöttük, hogy külföldre költözünk és ott összekötjük az életünket, de mikor elfogadták a jegyzéket, azonnal összecsomagoltunk, és hazajöttünk Olaszországba.

Olaszország az utolsó nagy nyugat-európai ország, ahol ezt törvénybe iktatták. Eltér a házasságtól, de sok előnye van. Kötelezi a feleket arra, hogy támogassák egymást erkölcsileg és anyagilag, a külföldi élettárs tartózkodási engedélyt kaphat, joguk van a kórházi látogatásra és felvehetik egymás nevét.

Forrás és videó: Euronews

2016. szeptember 17., szombat

Még négy év

David Holstot évek óta a svéd miniszterelnöki poszt várományosaként tartják számon. Ám a választásokon kedvezőtlenül alakultak a dolgok, négy évre megint parkoló pályára kerül. Időközben a házasember David beleszeret egy másik férfiba. Martin okos, értelmes és vidám fickó, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Davidnek nemcsak az új szexuális irányultságával kell megküzdenie, de a politikai nézetkülönbségükkel is. Mi legyen a karrierjével, a házasságával, a vallásos szüleivel? Mindezt odadobja az egyéjszakás kalandjairól híres szociáldemokratáért?


Forrás: Port
SPF: köszönöm az ajánlást! :)

2016. szeptember 16., péntek

Melegek a tv-ben

VV

Miután hallottam, hogy van egy meleg szereplő a Való Világban, megnéztem. Pozitív, hogy a többségnél értelmesebbnek tűnt, viszont egy díva került be, aki korábban női ruhákban lépett fel. Ezzel tovább erősítjük a képet a melegekről, hogy ők ilyenek. Talán jobb lenne, sokat javítana a megítélésen, ha bekerülne egy férfiasabb meleg tanár, orvos, tűzoltó, közgazdász, stb., hogy lásd, ilyen is van, de nekik van annyi eszük, hogy egy ilyenbe nem mennek be. Vagy ennél introvertáltabbak. Ahogy én se mennék be soha. :) 
Meg van egy hetero fiúka, aki az egyik meleg magazinnak fotózkodott, mert kellett a pénz. Ez legalább ma már elfogadott... :D

Star Academy

Ebből is néztem 1-2 részt. Az elég prosztó, amikor Majka röhögve homározik le egy versenyzőt. Úgy tűnik, soha nem fogja tudni levetkőzni, hogy egy telepi parasztgyerek, de csak kellene oda egy (fő)szerkesztő, aki megmondja neki, hogy ami a játszótéren menő, az itt nem annyira. 
Nem tudom, hogy ott hány szereplő meleg, ott nem láttam ilyen nyílt felvállalást, de szerintem 1-3 akad. Viszont értelmesebbek, mint a másikban szereplők. 

Na, ezek az élményeim, a Barátok köztöt már nem fogom megnézni, ez a kettő is elég volt. :)  

2016. szeptember 15., csütörtök

Agónia


A filmben két zárkózott bécsi srác, a 24 éves Christian és a 17 éves Alex mindennapjait követhetjük nyomon. Alex, egy rendőr fia, aki szorgalmasan edz, és bár sejti, hogy meleg, megpróbálja megőrizni a látszatot. Christian joghallgató, aki megközelíthetetlennek és keménynek mutatja magát, miközben valójában fojtogatják környezetének elvárásai. A két fiú párhuzamos története a mesteri dramaturgiai felépítésnek köszönhetően végig leköti a figyelmet. A film befejezése hidegzuhanyhént éri a nézőt, a borzongás nem marad el… Az Agónia a fiatal rendező első nagyjátékfilmje.

Német nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással.

Megtekintését 18 év felett ajánljuk. 

Forrás: IMDb, Goethe, agoniefilm.com

SPF: érdekes a kínálat a Szemrevaló Filmfesztiválon.

2016. szeptember 13., kedd

Ajándék

Tesómék ajándéka Párizsból.
Mert ott ilyen is van. Mókás melegpékség. :)
Finom volt. :D


2016. szeptember 11., vasárnap

15 éve

Tényleg érdekes, hogy mindenki tudja, mit csinált akkor.
Ez is mutatja, mekkora sokk volt a világnak.
Azóta kicsit mást jelen a terror.
Bár előtte is voltak támadások, de azok mások voltak.
Élőben nézted végig majdnem 3000 ember halálát.

Az ikonikus képen is mennyit vitáztak/vitáznak, pedig csak a valóságot mutatja.
Nézem a NatGeon az ablakból integetőket, az ugrókat, és azon jár az eszem, én mit tettem volna.

Ami nekem megdöbbentően furcsa volt, az a sok érzéketlen megjegyzés, hogy megérdemlik, hogy a zsidók miatt van, akik nem voltak bent, hogy Amerika maga csinálta, hogy kit érdekel, stb. Újranézve a felvételeket, ismét csak egy dolog jut eszembe, ugyanaz, ami akkor is, hogy milyen lehetett ezt átélni, megélni, akár élve, akár halva. Szóval csak az ember érdekel. Nem is értem, egyeseknél hogy lehet nem ez a középpontban.

2016. szeptember 6., kedd

Leon és Freddie

Leon

"A szülőanyám néha felkeres telefonon, de csak mert szóvá tették neki. Soha nem vonzódtam a családomhoz, még azokat a nevelőimet is előbbre tartottam, akikkel nem voltam jóban. Ők legalább ott voltak, főztek rám, tanultak velem. A szülőanyám viszont saját hibájából nem nem gondoskodott rólunk."

“Nem a gyerekotthonokat utálom, hanem azokat, akik bajba sodortak. Ettől függetlenül mindig elmondom, hogy bár nem vagyok hívő, hálát adok Istennek, amiért állami gondozásba kerültem. Azt hiszem, ha családban nőttem volna fel, kulturálatlan ember lett volna belőlem. Mindazok ellenére, ami történt, sokat köszönhetek a gyerekvédelemnek”.

Forrás: Index
SPF: az ilyen mindig szíven üt. (Nem akarok demagóg lenni, de ilyenkor mindig eszembe jut a felháborodás, ha meleg szülőkről esik szó, pedig ezt a fiút is hetero anyuka és apuka lökte oda, ahova.) 

Freddie

1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS betegségben szenved.[5] A háza előtt fotósok és operatőrök százai gyűltek össze – a tömeget a rendőrség tartotta féken.

"Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen."

Másnap, 1991. november 24-én, vasárnap este aludt el örökre.

Forrás: Wikipedia
SPF: nem is tudtam, hogy zanzibári születésű. De ami igazán megdöbbentett, hogy a bejelentés utáni nap meghalt. Érdekes, hogy ma már mindenki szuperlatívuszokban beszél róla, senki nem szólja meg, hogy meleg volt. És ez jól is van így.

2016. szeptember 5., hétfő

Kettő

Ha csak két videót nézel meg ma, legyen ez a kettő. :) Szerelem. Móka.



2016. augusztus 31., szerda

Zenész hírek hazánkból 88. - Ordas buzizással magyarázza a FourFourTwo, hogy miért van válságban a foci

A FourFourTwo magazin magyar kiadása eléggé ismert arról, hogy egészen megdöbbentő stílusban ír bizonyos témákról, majd képes hasonló hangnemben vitába szállni a saját kommentelőivel. Most a Napi 7-es nevű rovatukban egészen új szintet lépett Bodnár Zalán, aki a nemzetközi futball színvonalának hanyatlását a buzis mezszínekben és cipőkben látja.

Ráneztem erre a Morenóra, a kis buzis csurijára, és azon gondolkodtam: ez most tényleg gyerekek példaképe kellene, hogy legyen? (Kezében a labda is a leggusztustalanabb színekben "pompázik")

- írja Bodnár, az online felület főszerkesztője Alberto Morenóról, a Liverpool játékosáról. Nyilvánvalóan ízlés kérdése, hogy valakinek mennyire tetszik a halvány kék vagy a rózsaszín mez, de az a nettó sötétség egészen új szintje, hogy a FourFourTwo ebbe belekeveri a nemi identitást és a szexuális orientációt, majd egy hasonlóan nevetséges módon megmagyarázza, hogy na, ezért annyira szar ma a foci. Bodnár annyira felhúzta magát a nem tradicionális mezeken, hogy szinte egy mondatot sem gépelt le az említésük nélkül.

Tíz gól esett a múlt héten a Sevilla-Espanyol meccsen, mondjuk egyre sem emlékszem, mert az maradt meg, hogy az Espanyol játékosai rózsaszín sportszárban játszottak, míg a hazaiaknál majdnem minden futballistának rózsaszín vagy piros cipője volt (az Espanyolnak kék-fehérben kellene játszania, ehelyett fekete-fekete-rózsaszínben volt).

Igazából az a nagyon szomorú a FourFourTwo írásában, hogy Bodnár mintha attól félne, hogy emlékezetes gólok helyett rózsaszín sportszárak maradnak meg csak neki a mai futballból. Márpedig a cikk alapján a FourFourTwo a következő logika mentén működik:

rózsaszín ruha---->melegek---->a focisták melegek/lányosak----->az emberek egy idő után ettől melegek/lányosak lesznek

Forrás: comment.blog
SPF: nekem se tetszik a rózsaszín, de azért ez nagyon súlyos...

2016. augusztus 27., szombat

2016. augusztus 24., szerda

Amikor felrobban...

...a cukiságbomba. :))

Zenész hírek a nagyvilágból 229. - Halálbüntetést is kaphatnak, mégis nyilvánosságra hozta a Wikileaks több ezer szaúdi meleg nevét

Azzal vádolják, hogy a WikiLeaks szivárogtatóportált, hogy hanyagul és figyelmetlenül járt el akkor, mikor nyilvánosságra hozta több ezer szaúdi állampolgár adatát. A listákon olyan személyek szerepelnek, írja a Pinknews, akik
  • melegek,
  • HIV-fertőzöttek,
  • apasági viták szereplői,
  • vagy szexuális erőszaknak voltak áldozatai.

Szaúd-Arábiában mind a mai napig büntetik, akár kivégzéssel a homoszexualitást. A Wikileaks-et kritizálók szerint indokolatlanul teszik ki támadásoknak a megnevezett embereket. A Julian Assange vezette szervezett azzal védekezett, hogy a nyilvánosságra került listák nem szolgálnak új információval a szaúdi kormányzat számára, hiszen tőlük származik. Azaz miattuk senkit nem fognak megbüntetni, mert már úgyis ismertek voltak a hatóságok előtt.

Azt a Wikileaks figyelmen kívül hagyja, hogy mondjuk a melegekről környezetük nem feltétlen tudta, hogy milyen a nemi indentitásuk.

Forrás: 444
SPF: remek...

2016. augusztus 22., hétfő

Beteg világ

Rio arra is rávilágított, hogy baromi beteg világban élünk.

- Az egyiptomi nem fog kezet az izraelivel.
- Az etióp futó fél hazamenni, mert kivégezhetik, amiért kiállt a saját kisebbsége (oromók) mellett.
- Az azerit otthon meglincselnék, amiért kikapott egy örménytől. Az más kérdés, hogy aztán bronzot nyert.

Az iszlám állam férgei meg újabban gyerekeket robbantanak és robbantanának fel.

Nagy a baj.

Rio másképp

2016. augusztus 18., csütörtök

Zenész hírek hazánkból 87. - Büszke melegházasságban él az '56-os emlékdal szerzője

Desmond Child részben magyar származású amerikai zenei producer, aki most az '56-os emlékdal megkomponálásával került a hírekbe, 27 éve él együtt, három éve immár melegházasságban a partnerével. Két fiút is nevelnek, és szerintük ezzel nincsen semmi probléma, sőt, Child szerint „amikor van egy igazi otthonod gyermekekkel, akkor találkozol Istennel”.

Alternatív család

Desmond Child Amerikában nem csak producerként, hanem a melegjogok harcos képviselőjeként is ismert. Ő maga 27 éve él együtt partnerével, Curtis Shaw filmproducerrel. Child és Shaw 14 éve nevelik ikerfiaikat, három éve házasodtak össze New Yorkban. 

Házasságáról és férjével közösen nevelt gyermekeikről Child szívesen beszél interjúkban, sőt, dokumentumfilm is készült a Tennessee-beli Nashville-ben élő meleg családról.

Child és Shaw a The Tennessean-nak arról beszéltek: nehéz volt melegként felnőniük és ezzel megbékélniük, de 1989-ben egymásra találtak és összekötötték az életüket. Child szerint különleges lelki kapcsolatuk van ikerfiaik biológiai anyjával is, olyan az egész, mint egy nagy család. Childék ikerfiainak keresztapja Jon Bon Jovi volt. „Fogalmunk sem volt, milyen lesz majd családban élni, de aztán egy gyönyörű, kiterjedt, szerető, alternatív modern család lett belőlünk” – mondja a gyermekek biológiai anyja, Angela Whittaker, aki mormonnak született, de aztán a nashville-i zenei életben próbált szerencsét, így találkozva Childékkal.

Desmond Child és párja a New York-i Central Parkban házasodtak össze, egy episzkopális keresztény lelkész adta össze őket, és ott álltak mellettük a fiaik is.

„A mi gyermekeink ugyanolyan szentséget jelentenek számunkra, mint bárki másnak a saját gyermekeik. Egy világban, ahol a családjaink és a gyermekeink is ki vannak rekesztve jogilag és különböző vallási csoportok részéről, fontos számunkra, hogy beszéljünk erről” – mondta Child néhány éve, még a melegházasság általános amerikai bevezetése előtt.

Szerinte nincs értelme arról beszélni, hogy a meleg párok nem tudnak gyereket nemzeni és ezért nem házasodhatnak, hiszen nyolcvanéves emberek is házasodhatnak, pedig nem lehet gyerekük. A melegek pedig nem terméketlenek, így nincs is miről vitázni. „Amikor van egy igazi otthonod gyermekekkel, akkor találkozol Istennel” – vallja Desmond Child.

Forrás: Mandiner
SPF: hoppá. :)

2016. augusztus 17., szerda

Zenész hírek hazánkból 86. - A szivárványos kerítés is baj...

A pomázi általános iskola kerítését színesre festették. Néhány lakó összeomlott, azonnal melegfelvonulást vizionáltak, meg is keresték a megfelelő embert, a település jobbikos önkormányzati képviselőjét. Sarkadi Attila pedig azonnal jelezte is Facebookon, hogy szivárványveszély van, riadó, ennek jelentése van. Ahogy annak is az lett volna, ha árpádsávosra festik. Szóval inkább legyen egyszínű, beszáll a festésbe, csak valaki állítsa le a terrort, a veszedelmet.

Forrás: Index, HVG
SPF: jaj, ez megint fájt, van baj. Mondjuk nem meglepő, ahol a külügyminiszternek is ez a legnagyobb baja... Szivárvány alert! Száni.

2016. augusztus 14., vasárnap

Egy hét

Imre Géza nem nyert aranyat, csak egy ezüstöt meg egy bronzot csapatban. Csak. "Csak". Ezen kár fanyalogni, óriási siker. Cseh Laci se nyert aranyat. De megint elhozott egy ezüstöt, és honnan állt fel! Ez az igazi teljesítmény. Sorolhatnám meg, azokat is, akik "csak" 5. helyezettek, stb. 
Bár lenne egy sport, amiben indulhatnék... :) Pláne érmes lennék. 
Tőlem még az is nagy teljesítmény, hogy hajnalban felkelek egy döntő miatt. Csak hogy lássuk a különbséget. Sajnos a nyunyók stírölése még nem olimpiai sport. Mondjuk abban azért egy dobogó befigyelne... :D

Tényleg mindenkire büszkék lehetünk.
És aki nem nyert, nyilván neki a legszarabb, hogy több év munkája nem hozta el azt, amit akart. Azért a többség nem jut el az éremig, ettől is olyan különleges.
Sokan mondják, hogy agyonnyomja őket az olimpia terhe, de mások meg pont ezzel nyernek. Nem tudom, nem vagyok sportpszichológus, de biztos csomó minden fejben dől el.
Egy dolog nem tetszett csak, amikor Verrasztó nem állt ki, de őt se kövezném meg, franc se tudja mit élt át a kudarc után, nem jót, az biztos.

Ja, meg a Knézy. Nem tudom, hogy miért nem mondta a menekült nevét, hogy tudatosan, vagy csak tényleg béna, őszintén, annyira nem is érdekel, azt se tudom, hogy tényleg verte-e a feleségét (mondjuk ez már erősebb azért, ha igaz). Viszont idegesít. Nem jó riporter. Ahogy - Isten nyugosztalja - az apja is idegesített. 



Forrás


2016. augusztus 11., csütörtök

Leszbikus CO-k az olimpián

Az 57 kilós női dzsúdósok között riói aranyérmes Rafaela Silva a Globo Sportsnak adott interjúban mesélt arról, hogy mennyit köszönhet párjának, Thamara Cezarnak.
„Mindenre, amire szükségem volt a felkészülés alatt, megkaptam tőle. Mindig ott volt, amikor szükségem volt valamire, nagyon nagy szerepe van ebben a győzelemben" - fogalmazott a cselgáncsozó. 
Rafaela Silva szerezte az első brazil aranyérmet Rióban.

A Rio de Janeiró-i olimpia egyik önkéntese a rögbitorna egyik selejtezője után kérte meg barátnőjének, a brazil válogatott tagjának, Isabella Cerullónak a kezét.

Az amerikai női kosárválogatott egyik tagja, Elena Delle Donne pedig a múlt héten jelentette be, hogy eljegyezték egymást barátnőjével.

Forrás és képek: Origo
SPF: 3 CO? Nem semmi. Most a fiúkon a sor. :)

2016. augusztus 10., szerda

Úszóink

Annyira tehetségesek, lazák és szépek, sajtburesz, hahaha. :)
Awh.
Simán pótolják majd Gyurtát és Cseh Lacit.

Forrás: Instagram


2016. augusztus 8., hétfő

Zenész hírek a nagyvilágból 228. - az Európai Bizottságnak is volt saját hajója az amszterdami Pride-on

Az amszterdami Pride a szokásos nagy buli volt, rengetegen voltak a leszbikus, meleg, transznemű, biszexuális, queer és interszex (LMBTQI) közösség tagjain kívül is, civil szervezetek, helyiek, turisták.
 
Több politikus is eljött, ott volt például az MTI szerint Vera Jourová igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős európai biztos, Helena Dalli, a társadalmi párbeszéd, a fogyasztói ügyek és az állampolgári jogok máltai minisztere, Michael O'Flaherty, az Európi Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója.
 
A csatornákon vagy nyolcvan hajó úszott.
 
 Fotó: Michael Kooren / Reuters

Az amszterdami Pride a szokásos nagy buli volt, rengetegen voltak a leszbikus, meleg, transznemű, biszexuális, queer és interszex (LMBTQI) közösség tagjain kívül is, civil szervezetek, helyiek, turisták.

Több politikus is eljött, ott volt például az MTI szerint Vera Jourová igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős európai biztos, Helena Dalli, a társadalmi párbeszéd, a fogyasztói ügyek és az állampolgári jogok máltai minisztere, Michael O'Flaherty, az Európi Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója.

A csatornákon vagy nyolcvan hajó úszott.

Forrás: Index

2016. augusztus 7., vasárnap

Melegcsók és az olimpiai láng

rio_faklya01
Fotó: Pedro Veríssimo

Miközben a riói megnyitóra a városon keresztül érkezett az olimpiai láng, a hagyományos fáklyafutás két férfi résztvevője megállt egy pillanatra, hogy megcsókolják egymást. Az előre be nem jelentett, váratlan eseményt egy helyi fotósnak sikerült megörökítenie.

Rajtuk kívül a lángot vihette az olimpiák történetének első transznemű fáklyafutója is a képregényrajzoló Laerte Coutinho személyében, a megnyitón pedig szerepet kapott Lea T, a főleg Brazíliában ismert transznemű topmodell.

Bár a riói számít eddig a leginkább LMBTQI-barát olimpiának, nem szabad elfelejteni, hogy világviszonylatban Brazíliában lesz a legtöbb, éves szinten körülbelül 300 LMBTQI személy gyilkoság áldozata.

Forrás: Humen, TheGailyGrind
SPF: awww.

Credit: Pedro Veríssimo
Fotó: Pedro Veríssimo

2016. július 31., vasárnap

Gyík

Uhh, ilyen gyíkot se láttam még... Nem semmi! Szépfiúnak szép a gyíkja.

Mindjárt kezdődik Rio!! :)

Még nem hozott annyira lázba, mint a foci eb, de majd ha elkezdődik.

2016. július 30., szombat

2016. július 27., szerda

Lehetne...

  • hogy a köztévén 0-24 órában ne csak a migránsokról legyen szó? Tényleg nagyon sok már. Vannak azért más hírek is a világban és hazánkban is...
  • hogy a Tinderen a nem melegek beállítsák, hogy jányt keresnek, és akkor nekem annyira nem dobná fel őket, ezzel időt és energiát megspórolva, köszi! 
  • hogy az angol és a holland nyunyóhordák ne félmeztelenül, kisgatyában zavarják meg a nyugalmamat nap mint nap? Értem én, hogy ez az idő már túl meleg nekik, ahogy nekem is, de akkor vagy nálam időzzenek, vagy ne lássam őket nyálcsorgatva. :D
  • hogy megértsem a PokemonGot, mint jelenséget?
  • hogy még ennél is butább legyen az amerikai választási kampány? :D Néha olyan egyszerű, mint a faék, olyan népbutító, hogy az hihetetlen, de azért valahol nagyon profi is. Összességében nem tetszik.

2016. július 22., péntek

Zenész hírek hazánkból - 85. - Egy okos előadása Tusványoson

Paizs egy rövid felvezető után bele is vágott a közepébe:
Senki nem születik homoszexuálisnak. Tetszik, nem tetszik, ez van és kész!
− mondta. Szerinte hiába szeretnék a gay pride-ok elhitetni velünk, hogy vannak genetikai okai is, ő csak egy példát szokott felhozni ilyenkor: hogy lehetséges, hogy az egypetéjű ikrek közül az egyik meleg lesz, a másik meg nem. Szóval nagyon kért mindenkit, hogy ne vegyék be ezt a maszlagot.
Szerintem betegség. Viszont van egy jó hírem: mint minden betegség, ez is gyógyítható, kezelhető
− mondta Paizs. A közönség soraiból érkező HŐŐŐŐŐ-re pedig megerősítette: „tudom, hogy nem hiszitek, de így van". A hőző társaság egyébként egy huszonéves csapat volt, akiknél a legnagyobb poén az Éljenek a buzik! volt.

A lelkipásztor azt is mondta, hogy annak a terapeutának, akitől ő tanult, Németországban azért vonták vissza a diplomáját, mert kigyógyított ilyen embereket a betegségükből. „Németországban itt tart jelenleg a társadalom. Hogy nem engedik hogy a homoszexuálisokat betegként kezeljük, gyógyítsuk" − dohogott, majd azt mondta, két székkel megmutatja, hogyan alakul ki a homoszexualitás.

Forrás: Index
SPF: hű, ez de satuhülye. A többit nem is idézném.


2016. július 20., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 227. - Megvolt az első meleg szexjelenet a brazil szappanoperák történetében



A Liberdade, liberdade (Szabadság, szabadság) című, a 18. században játszódó sorozat egyik epizódja volt az első a brazil szappanoperák történetében, amely be mert mutatni egy két férfi közötti szexjelenetet - írja a Humen magazin. A teleregény sztorija szerint a brazil függetlenségi háború alatt két férfi a forradalom hevületében ébred rá, hogy vonzalmat éreznek egymás iránt. A jelenetről egy helyi blogger azt írta a Humen beszámolója szerint: "Egy olyan korban, amikor a kormányunk egyre konzervatívabb lesz, egyre több tévécsatorna tálalja normálisként azt, ahogy én megélem a testem, az érzelmeim és a szexualitásom – szerintem ez nagy győzelem."

Forrás és videó: Index
SPF: 2016-ban... Kicsit zavaró, hogy pont ott van egy köcsög. :D. De igazán nem akarok ünneprontó lenni. :)

2016. július 16., szombat

Hova tartunk?

A héten kiderült (amit eddig is tudtunk), hogy a Szaddam Husszein elleni 2. invázió kamu indokokra épült. Az Iszlám Állam létrejöttében ennek igen nagy szerepe van. Ez a terrorszervezet a legbetegebb, amit valaha is láttunk terroristáktól. Gyakorlatilag saját magát múlja felül az embertelenebbnél embertelenebb tettekkel. Senki nem tudja, vagy akarja megsemmisíteni őket...

Amerikában Clinton vagy Trump lesz az elnök. Talán Clintonnak nagyobb az esélye. De egyik se viszi majd előrébb a világot, sőt... Egy normális jelöltet sem sikerült kinyögni?!

UK: sikerült megszavazni a Brexitet, majd egy Boris Johnson lett a külügyminiszter. Gratulálok.

Mondjuk nálunk egy Szijjátró Péter is külügyminiszter lehet... 

Európában egyesek magukat is háttérbe szorítják a migránsok miatt, mások meg már látni se tudnak migránsozás nélkül.

Svédországban a tömeggyilkos Breivik pert nyerhet, mert nincs vagy lassú a net a böriben (vagymiafasz).

Egy Erdogan meg a demokrácia őrzője lesz, és teljes mellszélességgel beáll mögé a Nyugat. Azok után, amiket tett és tesz.

Merre tart a világ? 

Most sírjak vagy nevessek?!


2016. július 12., kedd

Veni, vidi, vici

Most meg hiányzik.
Sose gondoltam volna magamról.
Meg azt se, hogy a Spanyol Királyság, azon belül egy hercegség (egy herceggel :P) ilyen közel lesz hozzám egyszer.
Viva Espana.
Adios.

2016. július 9., szombat

Kocsis

Én nem értem, erre mi szükség. (Itt nagyban.)
Hozzáteszem, hogy továbbra sem tartom helyesnek Ungár módszerét se.
Ha igaz, ha nem, nem viselkedünk így.
Nem mondjuk a másikról, hogy te buzi vagy.
De az a szint, amit Kocsis képvisel, az tényleg botrányosan alja.
És ebben az a legnagyobb gáz, hogy kommunikációs igazgató meg polgármester...
Meg családapa.

2016. július 7., csütörtök

Minden nap

Ezt a legalja iszlám államot mikor pusztítja már el valaki?!
Minden nagy gyilkolnak...
Minden nap.


Autóba rejtett bomba ölt meg egy ismert fiatal iraki táncost Bagdadban. Adil Faradzs az iraki főváros Karrada bevásárlónegyedében vált a merénylet áldozatává. 2003, az amerikaiak 2003-as iraki inváziója óta ez volt a legvéresebb támadás, amelyet kocsiba rejtett pokolgéppel hajtottak végre. A felvételeken a 23 éves táncost, Adil Faradzsot láthatjuk, a jordániai Amman Al-Husszein Kulturális Központjában, próba közben. 

Forrás: Euronews Fb

2016. július 5., kedd

"Életellenes a felvonulás" / "Szent harag"

A Jobbik 2018 után betiltaná a Budapest Pride-ot. Az ellenzéki párt szerint beteg, deviáns emberek nem lephetik el az utcákat. Dúró Dórát kérdeztük.

Duró Dóra megvan?
Ő is elmondta a véleményét a felvonulásról.
Mit is vártunk tőle?!
Nem buta és sötét, hanem ostoba és setét.
Vigyázat, a homoszexualitás propaganda útján terjed!!
Satuhülye, és az én adómból ott ül a parlamentben...

Szilvay Gergely meg könyvet írt a melegházasság ellen.
A szerző elmondta: a kiadói kérésen túl egyfajta „szent haragból” született meg a kötet, idegesítette ugyanis, hogy senki nem mer a témához nyúlni az ellenzői oldalról, illetve hogy a legtöbben nem tudnak igazán jól érvelni a melegházasság ellen, pedig szerinte nem nehéz. Ezért vállalta a kötet megírását, részint kötelességből, részint az érdekfeszítő intellektuális kihívás miatt.

Ez ki?! Meg minek?!
Stumpf Andrást nem értem, aki egyszer elmondta, hogy az egyik meleg osztálytársa Hollandiában házasodott össze, ennek ellenére még mindig úgy tesz, mint aki nem érti, vagy nem akarja érteni. Pedig nem annyira bonyolult ez...

Bár így lenne Pesten is...

2016. július 3., vasárnap

Zenész hírek a nagyvilágból 226. - Csaknem egymillióan a kölni melegfelvonuláson

Csaknem egymillióan vettek részt vasárnap Kölnben a Christopher Street Day elnevezésű, évente megrendezett melegfelvonuláson, amelyen a három héttel ezelőtti orlandói tömegmészárlás áldozatairól is megemlékeztek.

Az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) hátrányos megkülönböztetése ellen szervezett rendezvények sorában a Christopher Street Day parádé az egyik legnagyobbnak számít Németországban.

A felvonulást évről évre a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegparádé emlékére rendezik meg. Az 1969-es rendezvény előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadt a Stonewall Inn nevű, főleg homoszexuálisok által látogatott bárra. Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban - így Németországban is - megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a melegek és leszbikusok számára.

Forrás: Origo
SPF: az szép. Madridban is rengetegen voltak.

Mattia di Sciglio

Itáliának is van azért szépsége.
Kár, hogy tegnap ő is kiesett.
Hozzáteszem, hogy a német válogatott se volt túl jó...
Mi legalább jó meccseket játszottunk. :)


Forrás


Forrás


Forrás

2016. július 2., szombat

Pride 2016 a sajtóban

Nem vitték túlzásba, nálunk csak a HVG online készült címlapos cikkel, az Index kis szivárvány csíkkal, a Népszabadság pedig a print példány címlapjába rejtett zászlóval és képekkel. 





Zenész hírek hazánkból 84. - Előbb alkalmaznának egy romát, mint egy meleget

Idehaza a dolgozók több mint fele tapasztalt már a munkahelyi diszkriminációt, miközben a fiatalok ezt egyre inkább elutasítják. A legjobb emberekért folytatott harcban ezért egyre nagyobb szerepet kap a cég nyitottsága, a diszkrimináció elutasítása, a kisebbségek segítése és a társadalmi szolidaritás. Ez látszani fog a mai Budapest Pride-on is.

„Soha nem volt a munkahelyemen hivatalos „coming out”-om, de 15 éve dolgozom ugyanott, úgyhogy akinek van szeme, láthatja, sejtheti, hogy meleg vagyok. Ma már nem hazudok, de nem is mondtam ki nyíltan” – mondja Ernő, aki 47 éves és kimondottan jó karriert futott be a pénzügyi világban. Hozzátette, sokáig kimondottan rejtegette az identitását: flörtölgetett a kolléganőkkel, a céges partikra pedig éveken keresztül az unokatestvérét vitte magával.
„Azért tudni kell, hogy a pénzügyi szakma elég konzervatív, valahogy mindig azt éreztem, hogy bizonyos pozícióban akár elvárás is a 'rendezett' családi háttér." Aztán a cég kiküldte Hollandiába, ahol azért hamar kiderült, hogy ez a szakma sem olyan konzervatív, és az, hogy felvállalja a homoszexualitását, nem dönti be a karrierjét. Ekkor döntött úgy, hogy
ha nyíltan nem is mondom ki, hogy meleg vagyok, de többet nem hazudok.Ha valaki rákérdez, elmondom neki, igaz nyíltan nem szokták ezt feszegetni. Eddig csak az asszisztensem – akivel húsz éve dolgozunk együtt – mondta meg, hogy sejtette, de mindig és nagyon sajnált, hogy idétlen színjátékot kellett játszanom.”
Ernő karrierje azóta is töretlen, de az is igaz, hogy 40 éves volt, mire idáig eljutott és addigra olyan szakmai hírnévre tett szert, ami feltehetően sokkal fontosabb a szexuális beállítottságánál.
„Sajnos nem vagyok róla meggyőződve, hogy ha újra kezdhetném, akkor másképpen csinálnám, nyugodtan nevezzenek gyávának, de nem biztos, hogy ha első pillanattól kezdve vállalom, hogy meleg vagyok, akkor is ilyen sikereket értem volna el, mert egyszerűen nem engedtek volna bizonyos ügyfelekhez. Bár ma már nem viszek álcabarátnőt a céges bulikra, de a partnerem is otthon marad – pedig 17 éve élünk együtt – mert bár a legtöbben tudják vagy sejtik, hogy egy férfivel élek, azt biztos nem néznék jó szemmel, ha az arcukba is tolnám.”

Forrás: HVG
SPF: ismerős.